Nincs termék a kosaradban
A kalcium az emberi szervezetben legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag. Testtömegünk közel 1.5%-át a kalcium alkotja: körülbelül 98%-ban a csontokban, fogakban található meg és mindössze 1-2 %-ban van jelen a lágyszövetekben, sejtközötti területekben és a vérben.
A kalcium részt vesz a sejtfolyamatok szabályozásában, a hormonképződésben, az izom-ingerület átvitelben, így az akaratlagos és sima izmok összehúzódásában és a véralvadási folyamatokban is. A kalcium szükséglet függ az életkortól, fizikai aktivitástól, az egészségügyi állapottól és életmódbeli szokásoktól. A szervezet optimális kalcium ellátottsága függ a bélrendszer állapotától és az emésztőrendszer megfelelően összehangolt működésétől is. A táplálékból vagy étrend-kiegészítőkből származó kalcium egy része bekerül a tápcsatornába, a bélből felszívódik, majd ennek a mennyiségnek mintegy fele az epével és a bélnedvekkel ürül, tehát a bevitt kalciumnak csupán 20%-a kerül a véráramba. Ugyan így nagyon szoros kapcsolat áll fenn a vese működés és a csontrendszer között. A megfelelő veseműködés feltétele a kalcium homeosztázis (belső környezetállandóság) fenntartásának.
Hatóanyag: 1 kapszulában:
Kalcium (teljesen elreagáltatott kalcium-biszglicinátból és kalcium-malátból) 150 mg (NRV* 18,8%)
Összetevők: kalcium-biszglicinát, kalcium-malát, zselatin (kapszula), rizskivonat, L-leucin (aminosav).
Adagolás: naponta 1-2 kapszula. Lehetőség szerint étkezéstől és egyéb étrend-kiegészítők szedésétől időben elkülönítve alkalmazd!
Figyelmeztetés: Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Az ajánlott napi mennyiséget ne lépd túl. A készítményt tartsd gyermekektől elzárva, száraz, hűvös, sötét helyen. Ha bármely termékösszetevőre allergiás, túlérzékeny vagy, ne használd a terméket! Nagyon javasolt az étrend-kiegészítők szedését elkülöníteni a kávé fogyasztásától. Legalább fél órával a kávé fogyasztása előtt vagy kávé fogyasztása után min. 2 óra múlva célszerű bevenni. Nem javasolt az étrend-kiegészítők bevétele tejalapú készítményekkel! Amennyiben több étrend-kiegészítőt szedsz, akkor konzultálj szakemberrel, hogy milyen sorrendben célszerű szedned őket ahhoz, hogy ne érvényesüljön a hatóanyagok közötti esetleges kioltó hatás. Használata kúraszerűen javasolt, amennyiben a kezelőorvosod, természetgyógyászod nem javasolta másképp.
Kérjük jelentkezz be, hogy hozzáadhasd a kívánságlistádhoz