Nincs termék a kosaradban
A zab gyomnövényként kezdte pályafutását, majd a Római Birodalom idején nagy mennyiségben kezdték termeszteni, elsősorban takarmányozási célra. Manapság leginkább pelyhesített formában, kásaként vagy lisztjét használják, de Belgiumban még sört is főznek belőle.
Jelentőség, hatások:
Rosttartalmának köszönhetően kedvezően hat a koleszterin- és vércukorszintre. Lassítja a cukor felszívódását a bélben és a gyomor kiürülését, csökkenti az éhségérzetet és növeli a teltségérzetet, ezért azoknak, akik fogyni szeretnének, érdemes köretként zabot fogyasztani rizs helyett. A cukorbetegek diétájába is érdemes beilleszteni.
Ugyancsak a rostoknak köszönhetően segíti a bélműködést és csökkenti a székrekedéses panaszokat.
Kutatások a bőrgyógyászat területén is jótékony hatásairól számolnak be, illetve általános gyulladáscsökkentő hatása is lehet.
A vitamin és ásványi anyagok közül tartalmaz E-, B1-, B5- és B9-vitamint, vasat és magnéziumot. A többi gabonához képest magas a fehérjetartalma.
Gluténérzékenyeknek nem javasolt a fogyasztása! A zab ugyan nem tartalmaz glutént, de gyakran együtt termesztik búzával, rozzsal, árpával, így könnyen szennyeződhet gluténnal.
Felhasználás: Megfőzve fogyaszthatjuk köretként vagy kásaként, zöldségekkel, gyümölcsökkel, édesen vagy sósan. Töltött, rakott ételek készítéséhez is felhasználhatjuk. Főzési ideje kb. 10-15 perc.
Összetevők: zab*
*= Ellenőrzött Ökológiai Gazdálkodásból HU-ÖKO-01
Ellenőrizte: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
Tápanyagtartalom (100 g-ban):
Energiaérték: |
1551 kJ / 368 kcal |
Zsír: |
6,24 g |
- amelyből telített zsírsavak: |
0,96 g |
Szénhidrát: |
61,2 g |
- amelyből cukor: |
1,3 g |
Fehérje: |
12,7 g |
Só: |
0,017 g |
Száraz, hűvös helyen tartandó!
A termék szóját, glutént, zellert, mustárt és szezámmagot is feldolgozó üzemben csomagolva.
Származási ország: Ausztria
Kérjük jelentkezz be, hogy hozzáadhasd a kívánságlistádhoz